Minden évben eljön az az idő, amikor kiszakadunk a hétköznapokból és elmegyünk valahova kikapcsolódni, aktív nyaralásra vagy csak lógatni a lábunkat a medence partján. A tripadvisort bújva talán nem a fürdőszoba az első, amit megnézünk, de bármilyen típusú hosszú nap után jól esik egy kellemes zuhany.
Hotel fürdőknél a komfortos jelző, amit kiemelnék. Szerencsére itt nem gond, ha nem túl nagy a tér, mert tároló helyre nem igen van szükség, maximum a törölközőknek. Hangulatot tekintve befolyásoló tényező maga a hotel/étterem és az adott országra jellemző stílus. Általánosságban megfigyelhető a világos, bézses és fehér színek használata krómmal ötvözve. Burkolatból inkább a nagy lapok preferáltak, a wellness részlegeken pedig a jó öreg mozaikok (amit személy szerint nem szeretek, max. ilyen helyen viselem el, mivel már sokkal szebb megoldások is vannak).
Találtam egy kivételt. 🙂 Itt pl. kifejezetten tetszik, hogy megjelenik egy kis szín a mozaik sávval a zuhanyban.
A mosdó pult szélessége és a tükör nagysága, ami igazán számít, ide elfér minden, amit hoztunk magunkkal és látványos teret lehet tervezni. Ezen a területen szokott a hajszárító is beépítve lenni. Nekünk, nőknek pedig plusz pont az egyéb minőségi kozmetikai termékek kosárkában való kínálása. Tiszta húsvét 🙂
Negatívum, hogy ritkán van lehetőség nagy ablakos szobára vagy bármekkora természetes fényre hotel fürdőkben. Ezért hát fontos a jó világítás.
A végére pedig maradjon a töménytelen luxus. 🙂
Privát wellness…
Las vegasi hotel férfi mosdója
Las vegasi hotel női mosdója
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: